... avagy a Schmitt-ügyről először és utoljára.

Végre egy emberként lélegezhet fel az ország, mert hát valljuk be, a kucsmánk teli volt már ezzel az egész Schmitt-üggyel. Kis lépés nekünk, nagy (le)lépés Palinak, de amit a leginkább érdemes kihangsúlyoznunk: hatalmas lépés ez a hazai médiának. Nem elvitatva az ügy közvetlen tűzvonalában tevékenykedőinek szerepét, a Schmitt Pál lemondásáig vezető út alapköveit leginkább a sajtó, s elsősorban az online világ civil publicistái, olvasói és humoros kreatívjai fektették a helyükre. Túlzás volna? Elmondom, mire is gondolok tulajdonképpen.

Valljuk be, az elmúlt évek során ennél százszorta komolyabb ügyek vesztek a feledés homályába, vagy váltak az egyre többeket sújtó apátia martalékává. Az utóbbi két évben mindent meg lehetett csinálni velünk, de tényleg bármit. Jogos hát a kérdés: miért pont a Schmitt-ügynek sikerült fordulópontot és végkifejletet hoznia? Majdnem biztos vagyok benne, hogy a Fidesz saját magát romba döntő, két éves aknamunkája nélkül ez a történet nem tartana itt - pár hét alatt ezen is túlestünk volna, akárcsak az eddigi arcátlanságokon. A túlfeszített húr egyszer el kellett szakadjon: az elégedetlenkedő és csalódott tömeg pont egy olyan kézzelfogható, könnyen megérhető és kristálytiszta ügyre várt, mint ez. Megannyi átláthatatlan és távolinak tetsző politikai ügyeskedés után végre magabiztosan készülhettünk a tetőpontra, mikor is elhangzik:  "Vádlott, kérem álljon fel!"

Kép innen.

Ezen a ponton lép be a történet másik "szereplője". Jár a vastaps a baloldali, továbbá az inkább ellenzéki, mint kormánypárti "középutas" újságíróknak és bloggereknek, hogy a sztorit felgöngyölítették, felszínen tartották, majd elviselhetetlen méretűre duzzasztották. Ekkor vált egyértelművé, hogy a kormány nem intézheti el egy kézlegyintéssel a dolgot. Nem léphet át rajta nagyvonalúan. Rég nem látott össztűz alá került a köztársasági elnök (és ezzel együtt a Fidesz) - a HVG tovább nyomozott, a kreatívok humoros képeket gyártottak, a publicisták ontották magukból a lesújtó véleményeket, az index össznépi játékot indított az elsunnyogott források felkutatására. Tapintható volt, hogy Pali reputációja és méltósága a kormányzó pártéval kézenfogva szalad lefelé a lejtőn. Nem volt mese, lépni kellett.

Szó se róla, a Fidesz mindent megpróbált. Egészen biztosan nyomást gyakoroltak a (ki)vizsgálóbizottságra, hadba szólították a (később 180 fokos fordulatot produkáló) jobboldali sajtót, rádióban és TV-ben próbálták mosdatni az elnököt, védeni a védhetetlent. Az esendő ember szerepében előbb Schmitt Pál, majd a tisztességében megsértett öregúr szerepében - Schmitt Pál. Mostanra tudjuk: mindegyik kísérletük csak tovább rontott a helyzeten - mert lehetünk bár akolba terelt birkák, hülyék azért nem vagyunk. A kormány a messzemenőkig lebecsülte azt, amire nincs befolyása: a szabad véleménynyilvánítás új színterét, az internet résztvevőit és szerepét.

Idővel az egész történet mérhetetlenül kínossá vált. A figyelem se lankadt, a nyomás sem akart szűnni. A menekülőutakat viszont - addigra már - saját maguk torlaszolták el. Egészen furcsa lehetett számukra, hogy nem csupán féltucat kopaszodó ballib tollnok lamentálgat a hétfői Újságíró klubban, hanem a fél ország aktívan véleményt nyilvánít. Ekkor már a jobboldali sajtó is világosan üzente gazdájának: ideje elhatárolódni és kilökni maguk közül a férges almát.

Pár héttel ezelőtt még úgy véltem: Schmitt lemondásával csak elismerné a csalás tényét - miközben a védelem végig az ártatlanságára épült - így ennek esélye elenyésző. Jött még egy rövidke holtpont, mikor jó szokásaikhoz görcsösen ragaszkodva az illetékesek nem mertek/akartak állást foglalni, csak tologatták a döntés felelősségét. Nagyon ritkán tudunk ezen úgy átlendülni, hogy végül a racionalitás oldalára huppanjunk le. Nem számoltam azonban azzal, hogy a félelemérzetét teljesen hátrahagyó Fidesz olykor - egészen meglepő - képes felébredni, és reálisan felmérni a veszélyhelyzetet... Végül április 2-án Schmitt Pál köztársasági elnököt lemondatták - saját jól felfogott érdekükben, a mi elégedettségünkre is. Jórészt nekünk, civileknek köszönhetően.

Jár a taps mindannyiu(n)knak.