Az utóbbi időben számos olyan sorozatba sikerült belefutnom, amik eltérnek az tengerentúlon gyártott társaikról. Eltérnek terjedelmükben, a történet cselekménye több szálon folyik és a karakterek is jóval összetettebbek, mint amihez az átlagnéző egyes amerikai sorozatokban hozzászokhatott. Meglepetésemre ezen sorozatok közül egyet-kettőt a közszolgálati tv is leadott, bár korántsem a főműsoridőben, hanem lehetetlen időpontban. A skandináv sorozatok képi világa és hangulata mindig is kedves volt számomra, így nem meglepő módon a sorozat amiről most szó lesz egy svéd minta, svéd író (Henning Mankell) könyvei alapján készült, a BBC adaptációjában. A Wallandert, mely egyben sorozat nevét és főhős vezetéknevét is takarja bátran tudom ajánlani mindazoknak, akiknek van türelmük a másfél órás epizódok végignézéséhez. Mai napig bezárólag 9 epizód (3 évad) készült el, a negyedik, egyben záró évad 2013-ra várható. Történetünk főszereplője a svéd rendőrség tagja, akinek a hétköznapok és nyomozások okozta lelki megpróbáltatásain túl a magánélete is meglehetősen bonyolult. Wallander karaktere összetett: első ránézésre egy szürke eminenciás, aki saját életét is unja, egy múltjába ragadt ember benyomását kelti aki tehetetlennek tűnik, nem tud túllépni a múlton, nem is biztos, hogy akar. Felesége elhagyta, lányával a viszonya bensőséges, azonban a későbbiekből kiderül, hogy ez nem volt mindig így. Apja egy festő, akivel sohasem értették meg egymást: annak ellenére, hogy a művész apa szigorú és önérzetes, Wallander úgy tűnik soha nem tudott felnőni az általa támasztott elvárásokhoz. A főszereplő vergődésének egy érdekes pontja volt, mikor a továbblépni, emberi kapcsolatot kiépíteni képtelen karakter ráébred, hogy "meg tudja emberelni magát" és képes magánemberként is nyitni. A Wallandert jellemző melankóliával érdekes párhuzamban áll az, hogy mennyire felkavarja, megérinti és elborzasztja őt a gyakran különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekménye sora. A nyomozások lefolyása meglehetősen lassú, a színészi játék jobban érvényesül. Mindehhez nagyban hozzájárul a párbeszéd, interakciók sokaságát felváltó természeti képek és változatos helyszínek tömkelege (móló, tengerpart, erdő) melyek megtörik az irodai jelenetek esetleges monotonságát és nagyban erősítik a skandináv hangulatot. Ezen felül ami azonnal feltűnik a nézőnek a harsány színek elmaradás, egyfajta fakó, kopottas, szürke világ tárul elénk. A sorozat zsenialitása egyértelműen a főszereplőt alakító Kenneth Branagh színészi játékában áll, aki alakításáért többek között BAFTA díjat is nyert. Egy szó mint, száz, ha mást nem, egy esélyt adjatok neki!