Nem az aktuális politikai helyzetre szeretnék reflektálni, ömlik az úgyis magától az éterbe eleget, „megszínesítve” a magyar hétköznapokat. Ami foglalkoztat immáron egy ideje, annak sajnos van politikai vonatkozása. Jelesül nem másról van szó, mint a helyi (tatai) THAC férfi kézilabdacsapat körüli huzavona. Egy olyan csapat került méltatlan és kiszolgáltatott helyzetbe, politikai és személyes játszmák kereszttüzébe, amely erre nem szolgált rá. A történteket kellő távolságból figyelve, megrökönyödve követtem mi lett ennek a hónapokon át húzódó civakodásnak a vége. A csapat életében számomra már a feljutást követően furcsaságok történtek, mikor az addigi edzőtől számomra ismeretlen okokból megváltak. Megjegyzem, ilyen dolgok előfordulhatnak, ugyanakkor értetlenül állok az olyan szituáció előtt, amikor egy bajnokcsapat edzőjét felállítják, nem kell messzire menni, lásd a székesfehérvári labdarúgókat. Az NB1-es szezon kezdetét vette, s a város vezetősége garanciát vállalt az 50 milliós nevezési díjra. A probléma akkor kezdődött, amikor a kifizetés valahogy annyira nem akaródzott megtörténni és kezdetét vette a csörte a város első embere és THAC elnöke között. A város vezetése, mint legnagyobb támogató maga akarta kijelölni a klub vezetőjét, míg a THAC ezt a szervezet életébe történő beavatkozásnak minősítette és jogilag is kifogásolta, szükségtelennek tartotta közgyűlés összehívását. Az ügy publicitást kapott a megyei napilapban valamint a helyi tévében is kerekasztal beszélgetésre került sor, később az országos sportnapilap is hírt adott az esetről. Az indulatoktól és üzengetésektől sem mentes közjáték végeredménye ismeretes; a THAC elnöke lemondott a férfi kézilabdacsapat megmenekült. Amennyiben a klub elnöke nem mond le a források elapadás miatt a csapat visszaléptetése automatikusan azt jelentette volna, hogy a csapat (ha nem tévedek) 3 osztályt zuhanva a megyei bajnokság szorul vissza, egyúttal megszűnt volna az utánpótlás. Az egész történetben számomra a tragikus az, hogy amikor pózolni és sikerben fürdeni kell, a város vezetése nem szalaszt el egy alkalmat sem, mikor viszont úgy hozza az élet nem képes a kompromisszumra. Félreértés ne essék, erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető az is, hogy a lemond(at)ott elnök a jövőben jelenlegi ismereteim szerint a klub kötelékében marad és tisztséget tölt be. Ebben a történetben nincs győztes. Döbbenetes az a stílus és arrogancia, amit megengedett magának a város vezetése, az együttműködés halvány esélyét sem véltem felfedezni, mindkét fújta a magáét, már-már westernszerűen farkasszemet néztek a felek és várták kinek a kezében sül el előbb a fegyver. A fegyver elsült. Kérdés az, hogy a csapatra ez a közjáték milyen hatással volt, mert úgy edzeni és mérkőzésre készülni, hogy a bizonytalanság mindennapos nem lehetett egyszerű. A csapat tartása és küzdeni akarása példaértékű. Talán róluk mások is példát vehetnének…