Nos. Adott egy film, ami közel sem az, aminek látszik. A magyar címéről (Alvilági játékok) legfeljebb egy éjszakai pornózást követő Film+ alkotásra tippelnénk – úgy levezetőképpen, az alvási zavarok elűzése gyanánt. A hazai mozik hírből sem ismerték, a szereplőlista és az előzetes megtekintése utáni fejvakarásunk is jogosnak mondható. Akkor most tulajdonképpen mit is várhatunk ettől a 2006-os alkotástól? Lássuk.
      
Az első egy órában marhára nem fogod érteni, hogy ez a film hová akar kilyukadni. Sorjáznak ezek a kis mozaikdarabkák viszonylag összefüggéstelenül, miközben teljesen farkatlan párbeszédekből kellene leszűrnöd valamit, ugyanakkor megpróbálod kitapogatni ennek a csapongó vonalvezetésű katyvasznak a műfaját, s mire megállapodnál abban, hogy itt egy furcsa humorba ágyazott elülsőcomb-tájéki testnyílásról van szó, hirtelen a magasba emelkedik egy velőtrázóan szigorú tekintetű altájéki hímnyél-nyúlvány. Nem tudod, mi tart a képernyő előtt az utolsó fél órára, de ha oda megérkeztél, hazaérkeztél.
Láthatod újra a sakált, az akciófilmek örök nyomozóját, aki közben névileg macskává szelídül ugyan, de karakterében ugyanazt hozza, mint 97’-ben. Itt van ez az eb, akit csorgó nyálú kiskutyaként ismertünk meg, habár legkésőbb pályafutása és a film végéig bebizonyítja, hogy óriási hiba volt a skatulya. A főnök is ezen csúszik el, hiába játszott ő már Istentől kezdve Daisy sofőrjén át minden létező karaktert, emberfeletti tapasztalatáról tanúbizonyságot téve. Ott van még a 84’-es Gandhi - avagy a rabbi - a szemközti toronyház zsidófellája illetve kedvenc amerikínoid csajunk a szerelmi szál érdekében.

Hogy miről is szól a film? Hülye lennék elmondani…