Nem küldtünk postagalambbal hadüzenetet a Gellért-hegyről, nem szálltak partra Balatonszemesen jenki térítőcsapatok, nincsenek olajmezőink és nem dobáljuk el napi ötször a szerszámosládánkat egy kis imádság kedvéért sem.
Amerika mégis annektált gyarmatosított minket, szándék és puskalövés nélkül. Évek óta tisztában vagyunk annak a pszichés hasmenésnek a jelenlétével, miszerint minden második magyar inkább Bakonyi Antonio vagy Szerovai Francisco szeretne lenni, az ezzel járó mediterrán életérzéssel és mellszőrzettel együtt. Egészségünkre. A legújabb hullám viszont már zaccfekete fonott kosár akar lenni. Még rosszabb.
Azt még csak-csak elviselnénk, hogy a nagypapa halászléje helyett McDonald bácsikánkhoz járunk fertőzni a gyomrunkat, hogy a szükségvégzés közben kitalált jenki tv-műsorokat honosítjuk a nagycsaládosok butítására („Jerry! Jerry!”).. Attól viszont már a mi kezünkben is megszalad a rotakapa, ha egy újvárosi uzsonnagengszter ’trendizik’ meg ’coolozik’ az első cigi okozta köhögőrohamok közt. Ahogy a ’celeb’ és ’szingli’ típusú merényletek rágják egyre beljebb magukat a magyar nyelvbe, úgy érik el -ezzel párhuzamosan- szánalmasságuk tetőfokát. Mert bár vannak átvett szavaink, amelyek jól hangzanak, és van egy raklapnyi nyelvi mostohagyerekünk, amelyek sikeresen beépültek, de az előbb említettek használatáért 4 év felfüggesztett lenne a jogerős ítélet.
Következő lépésként a magyar „értelmiségi” réteg délelőtt 11-től délután 2-ig napozó tagjai kitalálták, hogy a Kiss vezetéknévhez jól passzol a Dzsesszika. A legszomorúbb az, hogy már nem csak a külvárosi vadrezervátumokból (értsd: putri) kerülnek ki az effajta elkövetők, hanem az újgazdag rózsadombi szülők érzik úgy, hogy az ő gyermekük különleges. Nem szeretnénk végiglapozni egy 2016-os kiadású telefonkönyvet, ami hemzseg majd a Lakatos Abigail típusú nevektől.
Példa és példakép, avagy hazánkfia már tudja merre tart
Szomorú, de a lakótelepi ispánoknak készülő tizenéves generáció olyannyira gibbon amerikai szeretne lenni (a gibbon ehelyütt „majmolt, másolt, utánzott” jelentéssel bír, nem rasszista kicsengésű utalás), hogy az ezzel járó multikulturális pattanásokat is büszkén viseli. A bőr mexikóira barnítva, a ruházat converse és yankee, a szöveg afro, az autó Suzuki, az identitás nevetséges, az élmény: felbecsülhetetlen. A stílus laza, este 10re gyere haza.. Gyújtsunk gyertyát a médiumoknak, melyek a szabad szellem és a menő létérzés fogalmát Amerikával párosítják össze és közvetítik a létező összes fórumon.
A gyarmatosítással járó migrációk (mind fizikai értelemben vett betelepülés, mind szellemi és kulturális értelemben vett „árucsere”) azonban vicces eredményeket szül, főképp ha megvizsgáljuk az egykor patyolatfehér Nagy-Britannia vagy Franciaország jelenlegi „színmélységét”. Ez nem probléma, semmi bajunk Jay-Z-vel és társaival, csak jó tudni hogy a fagyi néha keményen visszanyal. E gondolatmenet szerint elérkeztünk oda, hogy Isten óvja Amerikát egyik újdonsült kulturális gyarmatától, vagyis tőlünk. Mert ha egyszer a temérdek mezítlábas amerika-fan (=magyar) fogja a batyuját és kitelepül, majd módszeresen elszaporodik, akkor semmi sem mentheti meg őket egy totális gazdasági, morális és politikai csődtől.
Mert ebben jók vagyunk.
Utolsó kommentek